Rácz Vali

BLOG: Rácz Vali – “Egy kecske, menyecske” (Bleyer Pál – Halász Rudolf)

Rácz Vali, mondhatjuk úgy, kipipálta a negyvenes éveket. Játszott 14 filmben, énekelte magyarul a Lili Marleent és vendégszerepelt a náci Berlinben. Zsidókat bújtatott a villájában és viszonya volt egy szovjet tiszttel is. 1944 nyarán a Gestapo vitte be, fél évvel később már az ÁVO, mint kémgyanús elemet. A népszerű színésznő és dizőz a háború előtt és alatt a Vigadó téri Hangli kioszk sztárja volt. Amiből pár tégla és gerenda maradt az ostrom után. 1945 májusában már egy újonnan nyílt pesti kávéházban, a Cafe de la Paix-ban kapott szerződést. Leginkább amerikai diplomatáknak énekelt, dollárban (is) kapta gázsiját, ami akkor nagy kincsnek számított. De még dollárért és Napóleon aranyért sem mindig lehetett élelmiszert venni, mert Pesten abból általában hiány volt. Jellemző történet: vidéki szülei megkértek egy helyi vállalkozót, szállítson le Budapestre egy óriási füstölt sonkát lányuknak. Egy másik füstölt sonka volt a megbízási díj. A küldemény sosem érkezett meg, az ételfutárt többé nem látták. Lelépett mindkét hússal? Vagy valaki megölte őt értük? ’45 tavaszán-nyarán minden megtörténhetett. A dizőz 1946 elején ismerkedett meg a Japán kávéházban az író Halász Péterrel, fél év múlva össze is házasodtak. Az ő testvére, Halász Rudolf szerezte ennek a kis blődlinek is a szövegét. A Kecske, menyecske, ellentétben más Halász Rudolf-szerzeményekkel, nem igen állta ki az idők próbáját, hamar elfelejtették (a dalnak YouTube-videója sincs). Ahogy az ’56-os forradalom után disszidáló Rácz Valit is. Egy ideig, legalábbis. Az USA-ban, majd Münchenben élt, lánya Monica Porter népszerű író lett Angliában, ő pedig 1991-ben Világ Igaza díjat kapott Izraelben. A rendszerváltás után diadalmasan tért vissza Magyarországra.

Forrás: https://recorder.blog.hu/2017/03/08/szelben_palmalevel_az_1945-48_kozotti_koalicios_korszak_slagerei